Szép Erdélyországnak földje

nagy vészben vala,

jõ, közelg az rút pogánynak

szörnyû sok hada.



Dúl, rabol, és pusztít, gyilkol,

vassal, és tûzzel,

harmincszor ezernyi rab

már láncokat visel.



Báthory, hõs, jó vezér,

ki menten útra kel,

had dúlását, nép futását

karddal hogy felel.



Székely falvak népe is jõ,

végek harcosa, de

harmadannyi,

mint az ellenségnek tábora.



Lóra, lóra jó vitézek,

irtsad a pogányt, hol éred,

vérben fürösszük ma mind a kardunkat!

Girbe-gurba fejfedõje,

ne téveszd, hasíts közéje,

Kontyosból hírmondó sem maradhat!



Kontyosból hírmondó sem maradhat!

Kontyosból hírmondó sem maradhat!



"Veszett csata, veszett ország!"

hõs Báthory hangja hallik,

ám nyíllal többhelyt veretvén,

lóról szédül, földre hullik.

Felvirradni látszik már a

pogány szerencsecsillaga, de

ekkor tör fel bõsz sietve,

hadával Kinizsi maga.



Kontyosból hírmondó sem maradhat!

Kontyosból hírmondó sem maradhat!



Lóra, lóra jó vitézek,

irtsad a pogányt, hol éred,

vérben fürösszük ma mind a kardunkat!

Girbe-gurba fejfedõje,

ne téveszd, hasíts közéje,

Kontyosból hírmondó sem mar



Mint víznek árja,

(nincs csatába' párja),

úgy rohan hû Kinizsi,

rontva, tépve, vágva.

Pogány porba hullva, a

megmaradtja futva,

meg sem áll 'Sztambulig,

lába se ér útra.



Megszáll a sereg éjszakára,

Kinizsi bort vész, mulatságba,

húzzák a talpalávalót igen,

a vezér aprázza, nem pihen.



Két-két török holttal kezében

azzal járja, a hold fényében,

még kettõt foga közé szorít,

síríti fényes virradatig.