Gy?löl a sors, mert igaz ?si

Ha bujdosó is, rejtett, titkos,

Megfárdat, de él még vérünk, s

Maradt tiszta. Sosem piszkos.



Lángtengeren, vérözönben

Vágtunk át, míg ím, elértünk

Csonka hazát, eskü-átkot, s

Hullottunk. de meg nem törtünk.



El sem rejtett gy?lölségen,

Ezüst tükr?, hideg szókon,

Öltek újra. Öltek tettel, de

Le nem gy?ztek, büszke sólyom.



Halálcsendbe borult, néma,

Átkozott, hideg a táj, ha

Énekink - A Föld dalát -

Nem visszhangozhatja már.



Hangja a földnek zengjen az égig,

Dala er?nknek hívja erényid,

Szemek bús lángja napra tekintsen,

Csendje a k?nek új hadat épít,

Ébredjen újra minden ?s látnok,

Szólítson útra h? szavat, álmot

Gyáva ha szánja vérét a harcra

Szívét er?dnek sietve adja!



A fényes nap immár elnyugoda...

A föld színe sötétbe borula.

Nappali ég éjjelre változa,

Este csendje nyugodalmat hoza.

Napkelett?l egész napnyugotig

Szent nevedben bíztam, és fáradtig,

De megbocsáss, én szívemb?l szánom...

Könnyek miatt nincs szememen álom.