Hófödte táj...
Egy holló fagyott szárnnyal száll
Tarkopasz fák...
Rémálma valósággá vált
Amerre néz, csakis pusztaságot lát
Élelem nélkül várja a biztos halált
Hóvihar sûrûjében keresi a célját
Ily szörnyû telet eddig soha nem élt még át
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melybõl füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Õ lassan követi a rozsdás sínt...
Hófödte tér...
A körúton csak porhót fúj a szél
Szoborként néz...
Elfogadni még mindig nehéz
Az emberek alszanak még
Bár kinyithatná a varázsszelencét
Csak egy kívánság, mit kér
Hozzon élelmet a szél
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melybõl füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Õ lassan követi a rozsdás sínt...
Vörösen izzón, a távolból
Mint ragyogó tulipán
Feléledt tán a remény?
Íme egy kicsi lány
'Mondd, miért, ó miért állsz itt
Nagy, fekete madár?
Ha itt maradsz éhesen
Elragad a halál
De én majd megmentelek', szólt
S szaladt a kis leány
Majd vöröslõ, szép ruhájában
Magokat hoz talán...
És száll, csak száll a téren át,
Hiába a hó és jég
Nem feledi sohasem azt
Ki megmentette életét
Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melybõl füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Most újra kinyithatja szárnyait...